Ej, igencsak felvitte az Isten a dolgát mindazoknak, akik 2022-ben Orbán Viktort buktatnának... Nem csak azért, mert végre beleszólhatnak, ki szálljon majd ellene ringbe, hanem azért is, mert nem kevesebb, mint öt jelöltből választhatnak gladiátort! Na de mennyire öt az az öt, s ha mégsem öt, akkor hogyan kettő?Kezdjünk egy rövid visszatekintéssel a 2018-as parlamenti választásokat megelőző hónapokra!
Jól emlékezhetünk, hogy akkor a legtöbb ellenzéki párt még nem látta értelmét semmiféle összefogásnak. Hiába volt már nyilvánvaló az alsó tagozatos kisdiákok számára is, hogy a jellemzően 40-50%-ra várható fideszes jelölteket teljes képtelenség úgy elpáholni, hogy 2-4 db ellenzéki jelölt indul velük szemben külön-külön. Egyenként 5-20%-os potenciállal.
Na de az Orbánnal torkig lévő milliók Nagy (majdnem) Megmentői azért bíztak a csodában! Méghozzá nem is csak akkorában, hogy majd egy-két körzetben keresztbe tudnak tenni a fenti matematikának, hiszen az semmire sem lett volna elég. Nem, ők abban bíztak, hogy simán sikerülhet ez a választókerületek tucatjaiban is, s akkor majd jól lebontják a NER-t, Orbán meg megy a börtönbe.
Azt azért ki kell mondanunk, hogy ha valóban erre számítottak volna, ahhoz bizony kollektíve sík hülyének kellett volna lenniük, de szerencsére (?) nem erről volt szó. Mindössze valami ennél is rosszabbról. Vagy nem is akarták legyőzni a Fideszt, vagy egyszerűen nem bíztak abban, hogy le tudják győzni, ezért csak a legerősebb ellenzéki párt plecsnijére gyúrtak. A legkevésbé sem törték össze magukat a valódi győzelemért, csak jól megvezették, azaz átverték a bennük bízó reménybeli szavazóikat!
Persze a választók és elemzők többsége ezt hamar felismerte. Voltak, akik tüntetést is javasoltak az ellenzéki pártokkal szemben - pontosabban az összefogásuk mellett -, de a többség az ún. taktikai szavazással próbálta őket a győzelembe rugdosni. Ezzel az a fájdalmasan mulatságos helyzet állt elő, hogy az ellenzéki pártoknak azon kellett izgulniuk, nehogy a szavazóik taktikázása eredményes legyen, s ezzel ők kormányra kerüljenek.
Na de eljött 2020 az ő covid-jával és karanténjával. Gyermekeink a távoktatás miatt otthon tanultak, amitől az ellenzéki pártok fontos emberei közül többre is ragadt valami a harmadikos számtan ismeretekből. Rájöttek - vagy a gyermekeik rávezették őket -, hogy az összefogás nem is lenne annyira elvetemült dolog - legalábbis matematikailag biztosan nem. S lássunk csodát: meg is lépték!
Vagyis az összefogásig eljutottak végre, sőt az előválasztásig is, de azért egy igen fontos kérdésben ismét fáziskésésben vannak. Nevezetesen a miniszterelnök-jelölt személyében! Nem hajlandók felismerni, hogy a jelenlegi kritikus helyzetben egy-egy párt saját arca tökéletesen hibás választás. Mintha csak elő lenne írva, hogy bizonyos mennyiségű párt és/vagy pártvezetői érdeket minden körülmények között muszáj az ország érdekei elé helyezni.
Ha "csupán" olyasvalakire lenne szükség, aki egy személyben hiteles képviselője az összefogós pártok valamennyi szavazójának a Momentumtól a Jobbikig, most akkor sem lenne ideális egy olyan jelölt, aki a hat párt valamelyikének oszlopos tagja. Persze mesésen hangzik, hogy ha pl. Gyurcsány Dobrev Klára vagy Jakab Péter győz, akkor majd szépen felsorakozik mőgöttük teljes mellszélességgel a többi párt. Csak épp nehéz elképzelni már azt is, hogy ez legalább a 2022-es választásokig hatékonyan működne, hát még azt, hogy később is, ha esetleg kormányozni kell együtt. Arról nem is szólva, hogy ellenzéki szavazók százezreinek okozna el nem múló keserű szájízt bármelyik ilyen pártjelölt győzelme!
S most ráadásul nem is csak egy olyan kihívóra van szükség, akit a legtöbb ellenzéki szavazó el tud fogadni, hanem egy olyanra, akit a fidesz-tábor elégedetlen, kiábrándult tagjai is! (Sőt, a legideálisabb esetben nem csak a kiábrándultak.)
Rendszerváltásra készülünk ugyanis - Istenem, már a másodikra életemben, pedig még 50 sem vagyok:) Le szeretnénk cserélni ezt a mostani rendszert, amelyben valójában egy kisebbség erőlteti rá az akaratát a valódi többségre. De ugye nem olyanra akarjuk cserélni, amelyben ezúttal egy másik kisebbség - a miénk - erőlteti rá magát egy másik többségre?
Inkább egy normális, igazságos, szerethető országot kellene végre összehoznunk, amely modern, felvilágosult, élhető, innovatív - divatos szóval cool! Amit nem csak a Fidesz-média hazugságai szerint irigyelnek szerte a világban, hanem tényleg!
S amelynek miniszterelnökére még az ellentábor is büszke lehet! Nézzük meg, hogy az öt kihívó-jelölt közül alkalmas lehet-e valaki erre a történelmi jelentőségű szerepre!
Dobrev Klára
Ő egy okos, tehetséges, sokak számára szimpatikus politikus és az egyetlen hölgy az indulók között. Üdítő lenne, ha végre egy rátermett női vezetője lenne országunknak. Csakhogy ő bizony Gyurcsány Ferenc felesége, s főleg az általa vezetett párt jelöltje. Valójában vadkeleti típusú arcátlanság őt előre tolni Gyurcsány helyett, hátha sokan nem jönnek rá erre a "turpisságra"... Rájönnek, és százezrek utasítják el Gyurcsányt épp annyira, mint Orbánt.
Jakab Péter
Kétségkívül a legtehetségesebb a jelöltek között, csak épp nem országvezetésben, hanem színészkedésben, sőt stand up komikusként! Átlagos emberismerettel is kiszúrható, hogy sajnos csak ritkán őszinte. Bár rendszeresen és bátran beszólogat a Fidesz nagykutyáinak és látványos akciói vannak, ettől még egyáltalán nem biztos, hogy kiváló miniszterelnök lenne egy erősen tarkabarka kormány élén. S ugye nem gondoljuk, hogy a Jobbikon kívül bármelyik ellenzéki párt szimpatizánsait boldoggá tenné, ha benne kellene látniuk Orbán egyetlen lehetséges alternatíváját?
Fekete-Győr András
Benne érzik a legkevesebben a potenciált. Bár sok fiatalnak bejön, hogy ő is fiatal, de Magyarország leendő miniszterelnökeként elképzelni meglehetősen vicces. Talán tényleg tiszták és jók a szándékai, igyekszik is felnőni a szerephez, de mivel sajnos nincs tehetsége a politikához, mindent meg kell(ene) tanulnia. Úgy pedig - akár a sportban - nagyon nehéz a középszintnél feljebb jutni.
Karácsony Gergely
A legismertebb jelölt, s egyben a Fidesz legnagyobb félelme. Máris százmilliókat költöttek a lejáratására, s nyilván bőven van még téma és közpénz az esetleges folytatáshoz. Akár jó választás is lehetne, de népszerűsége erősen a fővárosra korlátozódik. A vidéki választók között, ill. az ellene folytatott lejáratókampány hatására a bizonytalanok között is erősen kétes a megítélése.
Márki-Zay Péter
Van viszont egy kiváló jelölt is, emberek! A dolgok jelenlegi állása szerint könnyen lehet, hogy - igazi Nemzeti Baklövésként - el fogjuk őt szalasztani, pedig mintha csak erre a kivételes pillanatra lenne "kitalálva"!
Egy végtelenül hétköznapi - és hét gyermekes:) -, normális fazon, aki azért három nyelven beszél, élt és dolgozott Kanadában és az USÁ-ban. Nem mellesleg kétszer is rommá alázta Orbán egykori jobbkezét, Lázár Jánost (ill. az emberét) annak hazai pályáján, Hódmezővásárhelyen! Jelenleg ott polgármester, s bőven van vezetői tapasztalata. És ezek még csak az objektív tényezők, melyeken túl valóban el lehet róla hinni, hogy őszinte, tisztességes és jó szándékú, sőt azt is, hogy képes is véghezvinni mindazt, amit most majd végig kell!
Függetlenként indul, s nem csak taktikailag, ill. technikailag, hanem valóban minden párttól függetlenül. Ez számunkra - a valódi változást kívánó polgárok számára - óriási előny, az ő számára azonban komoly nehézség, mert erős hátország nélkül, kevés pénzből kell kampányolnia. Ennek következménye, hogy hiába ő a legideálisabb jelölt Orbán kihívójaként, nagyon sokan még azt sem tudják, hogy kicsoda (még az ellenzéki térfélen sem!). Összefoglalva elmondhatjuk, hogy bár öt miniszterelnök-jelölt-jelölt közül választhatunk, igazából csak két kategóriából. Az egyik a pártjelölteké, akik indítása épp annyira a pártok önzéséről és vitatható szándékairól árulkodik, mint 2018-ban az összefogás elutasítása. A másik pedig az egyetlen független, konszenzusos, a legkevésbé elutasított jelölt, Márki-Zay Péter.
Ha te sem hallottál még róla, vagy csak alig valamit, kérlek nézz kicsit utána, s fontold meg a fenti gondolatok és a saját következtetéseid alapján, hogy nem lenne-e jó döntés a részedről is őt választani!
Ahogy akkor is, ha ugyan a többi négy jelölt egyikére készültél szavazni, de bölcsebb szeretnél lenni az ellenzéki pártoknál. Ha nem akarsz bábu lenni a kis előválasztásba csomagolt népszerűségi felmérésükben, márkaépítésükben, hanem valóban az országunk (azaz mi magunk) érdekeire akarsz elsősorban tekintettel lenni.
A képviselőjelöltekről döntve persze már választhatod a kedvenc pártod által támogatott jelöltet, így senki nem fog valódi hátrányt szenvedni. Az országgyűlés majdani összetétele tükrözheti majd a pártok erősorrendjét.
A miniszterelnöki kihívó személyénél azonban rendkívül fontos, hogy minél szélesebb körben legyünk tekintettel egymásra, azaz próbáljunk egy valóban konszenzusos jelöltet választani!
Ha egyet tudsz érteni a fentiekkel, kérlek oszd meg vagy továbbítsd más módon ezt az írást - ez most különösen fontos és hatékony hozzájárulást jelent!