A legtöbben nem büszkélkedhetünk azzal, hogy olimpiai bajnokok vagyunk. Így aztán azt sem érthetjük igazán, hogy ha azok lennénk, mi vinne rá minket arra, hogy polgármesterként is ki akarjuk próbálni magunkat. Márpedig hiába az olimpiai bajnokok lakosságarányosan csekély száma, immár a második olyan polgármestert választják meg hamarosan az országban, aki az olimpiai dobogó tetejéről dobbant egy városvezetői székbe.

Az első ugyebár Borkai Zsolt, Győr egykori fideszes polgármestere volt, aki – mint bebizonyosodott – aligha tudott volna olyasmit tenni, amivel legalább elbizonytalanította volna a szavazóit. Kivételes munkásságára – pontosabban annak egyik alapos kipihenésére – még évekig emlékezni fogunk. Sokan kíváncsiak lettek volna a folytatásra is, azonban a nagy érdeklődés, tisztelet és megbecsülés ellenére 2019. végén lemondott pozíciójáról. 

Néhány napja pedig Kammerer Zoltán jelentette be, hogy ő bizony elindul a gödi időközi polgármester választáson. De nem ám akárhogy, hanem ún. független jelöltként! Érdekes, hogy például a leszállóágban lévő rockzenészek sokkal többen vannak, mint az olimpiai bajnokok, közülük mégsem került még ki egyetlen városvezető sem. Pedig milyen kiváló független polgi lehetne pl. Nagy Feró, Ákos vagy Gáspár Győző!

Na de visszatérve Kammererre, a gödiek nagy része csupán azt nem érti, hogy pontosan mitől is szándékozik ő polgármesterként függetlennek lenni... A helyiek ugyanis a Google vagy a ChatGPT használata nélkül is tudják, hogy a jelölt úr bizony fideszes. De ha az internetben jobban bízunk, akkor azt látjuk, hogy nincs az a középiskolások által összetákolt kezdetleges kereső vagy szándékosan hülyének betanított mesterséges intelligencia sem, ami által Kammerer Zoltán ne tűnne fideszesnek.

Vagyis esetében a klasszikus kijelentés, miszerint "nem elég ártatlannak függetlennek lenni, annak is kell látszani", nem igazán áll meg. 

Így viszont adódik pár aprócska probléma.

Egy.
Legyünk naivak, s tekintsük a legvalószínűbb eshetőségnek azt, hogy ő személy szerint valóban független szereplő kíván lenni. Remek. Csakhogy a Fidesz őt "olyan kiváló jelöltnek tartja, hogy nem indít senkit vele szemben". Az épp megkezdett kampányának minden eleméről ordít, hogy ugyanannak a stábnak a műve, aki pl. Tuzson Bencét, a térség fideszes országgyűlési képviselőjét is favorizálja a környéken. (Tuzson mellesleg Kammerer jó barátja.)
Nem tart attól a tisztelt jelölt, hogy ez a biztos győzelmet érő segítség a Fidesz irányából nem lesz teljesen ingyen? Nem érzi kivételesen amatőr hibának leendő vezetőként, hogy már a választás előtt függővé teszi a függetlenségét? 

Kettő.
Ne legyünk naivak, s fogadjuk el, hogy Kammerer csak látszólag lesz független. Ezt pedig ő is tudja, a Fidesz is tudja, meg fél Göd is tudja. Akkor viszont miért van szükség arra, hogy már az indulásának bejelentésekor hazudjon egy nyilvánvalót ne mondjon igazat? Göd másik fele miatt, akiket muszáj máris félrevezetni? (Pedig ők többnyire épp azok, akik fideszesként is szavaznának rá.) Vagy létezhet valami belső kényszer a hazudozásra, amint az ember érzi, hogy politikussá kezd válni? Rápillantva a jelöltekre, egy olyan választásra van kilátás a Duna-parti kisvárosban, ami az orosz Távol-Keleten sem lenne kirívó. Hiteles ellenzéki jelölt híján akkor is győzne a Fidesz favoritja, ha a nevét sem tudná leírni, akár nyílt a támogatás, akár burkolt. Akkor viszont mi szükség van erre a szánalmas, átlátszó színjátékra?

Három.
Kammerer Zoltán elképesztő sportkarriert tudhat maga mögött, ami politikai beállítottságtól függetlenül hatalmas elismerést, tiszteletet és megbecsülést váltott ki minden magyar emberből. Itt most sajnos némi változás fog bekövetkezni, mert ezeknek a tisztelőknek legalább a felénél mostantól nemcsak a sportsikerek fognak beugrani a Kammerer név hallatán, s nem is csak az, hogy "fideszes polgármester lett". Hanem az is, hogy úgy lett fideszes polgármester, hogy mindenkit hülyének nézve függetlennek állította be magát!   

Összefoglalva: a gödieknek hamarosan olyan polgármesterük lesz, aki
– vagy nem látja át, hogy a mai Magyarországon nem lehet független egy városvezető, ha már ennyire összefideszezte magát, 
– vagy már az első politikusi megnyilvánulásában egyértelműen és tudatosan hazudik.
Egyik tulajdonság sem valami ígéretes egy polgármester várható alkalmassága és megbízhatósága tekintetében... 

No de a magyar sport rajongóiként és emberbarátokként reméljük azt, hogy olimpiai bajnokunk a politikai ambícióit és annak sajátos indító körítését is alaposan megfontolta. Nem húzták és nem húzzák őt csőbe, s a realitások – nyereségek vs. veszteségek – pontos számbavételével jutott arra, hogy ez az egész dolog bizony kétségtelenül megéri neki! Szurkoljunk neki megint – ill. most inkább Gödnek!







 

Kisgyerekként a nagyszüleim falusi házának tornácán rengeteg időt és izomerőt pazaroltam arra, hogy nagyapám házilag fabrikált céleszközével csapkodtam a legyeket. Egy idő után egészen profi lettem, egyre ritkábban hibáztam, mégsem éreztem soha, hogy kevesebb lett a légy. A helyzeten átmenetileg a tél beállta segített ugyan, de véglegesen csak az, hogy nagyszüleim végül lemondtak a disznótartásról. Amint eltűntek a disznók, eltűntek a legyek is, a légycsapóm pedig mehetett nyugdíjba. Vagyis bizony van, amikor a disznók körül kell keresni a problémák gyökerét!
S mintha Hadházy Ákos is valami hasonlót ismert volna fel mostanában...

Remek dolog, ha különböző problémákat felismerve, majd azok megoldásán fáradozva próbáljuk jobbá tenni az életünket. Csakhogy sokan egyáltalán nem szelektálnak a problémák között, s azokba is rengeteg energiát fektetnek, amelyek semlegesítése alig érzékelhető hatással lesz csak a mindennapjaikra.

Mindig érdemes inkább a jelentősebb hatású problémákon dolgoznunk, különösen pedig egy olyanon, amelynek a megoldása sok-sok másik, látszólag talán nem is kapcsolódó nehézséget is hatástalaníthat.

Amire Hadházy már jó ideje próbál rámutatni, s a napokban sátras akcióval is igyekszik felhívni rá a figyelmet, az épp egy ilyen "szuperprobléma": a hazai közmédia állapota.
Ha létezne egy Nemzeti Problémapiramis, akkor nem kizárt, hogy ez helyezkedne el a tetején. 
 

Teljesen igaza van abban, hogy amíg a közmédiánk olyan, amilyen, addig teljesen felesleges bármi egyébért küzdenünk, hiszen a sikertelenség borítékolható. Amíg milliók számára az a kizárólagos "valóság", amit a Kunigunda útjáról sugároznak, addig egy szélmalomharcnál is értelmetlenebb minden tiltakozás, sztrájk vagy élőlánc.

Hiába küzdöttek tízezrek a KATA kipusztítása ellen, s hiába tiltakoznak még annál is többen és kitartóbban az oktatás lezüllesztése miatt. Előbbinek semmi következménye nem lett, az utóbbinál pedig a legjobb esetben is csak látszólagos eredményekre számíthatunk. A sorozatos kudarcok legfőbb oka pedig nem más, mint hogy a választók sokasága vagy egyáltalán nem, vagy pedig szigorúan csak a kormány sajátos értelmezésében értesül az ilyen eseményekről, ill. azok valódi hátteréről és okairól. 

Ez az "apróság" pedig bőven biztosítja, hogy a kormánypártok támogatottsága soha ne múlja alul azt a szintet, aminél már reagálniuk kellene a tiltakozásokra, így aztán nem is reagálnak.

Magyarország legnagyobb problémája nem a KATA kivégzése, nem az oktatás és az egészségügy elkeserítő állapota, nem az oroszbarát külpolitika, s még csak nem is az infláció és az elszökkentett rezsiárak. Nem ezekért kell egyenként, külön-külön tüntetgetnünk kisebb, szinte személyi átfedés nélküli csoportokban.

Az elsődleges probléma ugyanis az, hogy olyan kétharmados kormányunk van 13. éve, amely szemrebbenés és persze következmények nélkül megtehet bármit, negligálhatja milliók véleményét és alapvető elvárásait. Veheti el a jelenünket és a jövőnket, pazarolhatja az adónkat. Nem utolsósorban pedig félrevezetheti, hazugságban tarthatja polgártársaink millióit, köztük akár a családtagjainkat, barátainkat is. Frappánsabb szavakkal: megoszt és uralkodik!

De minderre aligha lehetne képes annak a hatékony, korszerű és egyelőre helyettesíthetetlen eszköznek a maximális kiaknázása nélkül, amit csak így csúfolunk: KÖZmédia...
Ahol bármit kimagyarázhatnak, bárkit hitelteleníthetnek és minden hibájukat másra kenhetik. Ahol bármilyen álvalóságot szinte tapinthatóan valódinak állíthatnak be.

S ahol bármit addig ismételhetnek, amíg a legkritikusabb nézők elméje is megadja magát, és fáradtan elfogadja igazságnak a legelképesztőbb maszlagot is. 

Persze, mindezzel sokan tisztában vagyunk, s kvázi önvédelemből nem nézzük, nem hallgatjuk a közmédia hírhedt csatornáit. Viszont ahhoz épp elegen "tájékozódnak" onnan, hogy a kétharmad a leglehetetlenebb helyzetben is összejöjjön – mint például legutóbb, 2022. április 3-án!

A közmédia állapota mindannyiunk ügye, valódi közérdek. Paradox módon még a legelhivatottabb, legkitartóbb Fidesz-támogatók ügye is, hiszen nekik sem lehet érdekük, hogy folyamatosan hazudjanak nekik. Arról nem is szólva, hogy maximálisan egy olyan ügy, ami számtalan egyéb gondunkra és nehézségünkre is közvetlen hatással lehet. Kiváló példája az olyan – fentebb vázolt – problémáknak, amelyek megoldásán a leginkább érdemes fáradoznunk!  

A legtöbbünknek kevés, így drága is a szabadideje, ezért érdemes azt minél hatékonyabban kihasználnunk. Csapkodhatjuk a legyeket végeláthatatlanul és sikerélmény nélkül, vagy lemondhatunk a disznótartásról részt vehetünk a közmédiának a KÖZ médiájává történő visszaállításában!

Ha még sosem voltál kint egyetlen tiltakozáson sem, vagy bár voltál, de eleged lett azok kilátástalanságából és eredménytelenségéből, akkor most végre érdemes lehet egy esélyt adnod!
Pár ismerősöd biztosan van, aki veled tartana, kérdezd meg mindannyiukat!
Nem kell a facebook-on toboroznod, ott túl vegyes ehhez a társaság.
Használd inkább a messenger-t például, csak azokat az embereket szólítva meg, akikről tudod, hogy hasonlóan gondolkodtok. Biztosan lesznek, akik veled tartanak, s a jó ügy szolgálata mellett még dumálhattok is egy jót közben!

November 4-e (péntek), 17:30. Kunigunda útja!

Nem mondhatjuk mostanában, hogy eseménytelenül telnek a hetek a közoktatás környékén... Épp csak elkezdődött a tanév, s máris sztrájkokról, polgári engedetlenségről, kirúgásokról, tüntetésekről hallunk. Az oktatás aktuális állapotára gondolva természetesen sokkal jobb ez a hangzavar, mint lenne a csendes beletörődés némasága.
Létezik azonban egy komoly össznépi félreértés, ami jelentősen csökkenti a tiltakozások sikerességének esélyét, ezért legfőbb ideje azt felismernünk és tudatosítanunk!

Akiknek iskolába járó gyermekük van, s legalább fél szemmel követik, hogy mik és miként történnek – vagy épp nem történnek – az iskolákban, azok számára aligha kérdés, hogy a közoktatás egy ideje minden túlzás nélkül romokban hever. A helyzet tarthatatlanságával a szülők is gyakran szembesülhetnek, viszont napi szinten, közvetlenebbül nyilván a tanárok, tanítók látják – és érzik a bőrükön – az óriási bajokat. S nem csak pár napja, hete vagy hónapja! Hosszú évek kitartó és állhatatos munkájára volt szükség az illetékesek részéről, hogy a folyamatos ellehetetlenítés a mostanában zajló tiltakozásokig vezessen.

Mégpedig a pedagógusok tiltakozásáig – s itt bizony érdemes elgondolkodnunk egy pillanatra!


Kinek az érdeke leginkább, hogy a gyerekeink XXI. századi körülmények között, jól képzett és elhivatott tanároktól, átgondolt és korszerű tanterv szerint, kiváló tankönyvekből tanulhassanak? Hogy az iskolában töltött évek ne csak úgy elteljenek, hanem alapozzák meg a tanulók sikeres jövőjét, maximálisan segítve őket, hogy a lehető legtöbbet tudják kihozni magukból? 

A "pedagógus tüntetés", "tanársztrájk" és hasonló kifejezések alapján már-már azt hihetjük, hogy mindez elsősorban az ő érdekük. Hiszen ők sztrájkolnak, ők polgári engedetlenkednek, őket rúgják ki.
Miközben akikért igazán kiállnak, kockáztatják az egzisztenciájukat és a saját személyes jövőjüket, azok főleg MI vagyunk. Mi többiek, mindannyian!
Az épp tanuló gyerekek és fiatalok. Azok a szülők, nagyszülők, akiknek diák gyermekük, unokájuk van, vagy hamarosan lesz. Sőt még azok is, akiket az oktatás állapota látszólag nem érint! Az ő jövőjük szempontjából sem mindegy, milyen tudású és képzettségű végzősök kerülnek ki az iskolákból a következő években, s ezáltal milyen irányban változik az ország élhetősége, versenyképessége és gazdasága.

Ha egy tanár érzi úgy, hogy elege van, jó eséllyel találhat magának más munkát, ahol kevesebb stresszel és nagyobb megbecsüléssel még többet is kereshet – s ez meg is történik sokakkal. Persze a legtöbben nem örömmel váltanak, hiszen hivatásként tekintenek a tanításra, de ha a kényszer úgy hozza, lehet választásuk. 
Na de nekünk, szülőknek milyen valódi választásaink vannak, ha elegünk van a közoktatásból..?  

Örvendetes, hogy a jelenlegi demonstrációk már jelentősebb társadalmi támogatottsággal bírnak, s nagy számban csatlakoznak szülők és diákok is a tiltakozó akciókhoz. Az alapvető "hangsúlyeltolódás" mégis megmaradni látszik, mivel valójában csak a legbátrabb pedagógusok viszik vásárra a bőrüket – helyettünk! Amíg mi semmit nem kockáztatunk, s csak jelképes kellemetlenségekkel járulunk hozzá az ügyhöz, addig ők teljesen ki vannak szolgáltatva a kézivezérelt tankerületi vezetők kénye-kedvének. (S nem, messze nem csak a fizetésük miatt elégedetlenkednek!)

Jól mutatna ehelyütt egy, a fentieken alapuló frappáns megoldási javaslat, de ezzel alighanem adós maradok. (Helyette bármilyen ígéretes ötletet örömmel fogadok kommentben!)
Azonban erre a félreértésre, ellentmondásra mindenképp szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy a gondolkodásunk, a nézőpontunk elmozduljon a "pedagógus tiltakozás" felől az "össztársadalmi tiltakozás" felé.

Nagyon fontos, hogy az eddigieknél is többen, elszántabban és kézzelfoghatóbban támogassuk gyermekeink tanítóit, ugyanakkor keressük a lehetőségeket arra is, hogy a kezdeményezés átkerüljön a tanártársadalomtól a társadalomhoz, elsősorban a szülőkhöz.

Ne feledjük: ha a pedagógusok 10%-a tiltakozik, maga mögött néhány szülővel, akkor összemérhetetlenül kisebb a siker esélye, mint ha a szülők 10%-a tiltakozik, maga mögött néhány pedagógussal!

(A szerző nem pedagógus. "Csak" szülő.)
   

Miután az oroszok háborúja harcászati szakértőkké képezte át azt a sok millió virológust, aki pár éve még csak futball szakértő volt, a vasárnapi eredmények újabb gyors váltást hoztak: hirtelen a politikai elemzők országa lettünk! Nem baj ez egyáltalán, hiszen ha szavazni jogunk van, akkor az eredményeket miért ne értékelhetnénk? Hátrány csak abból származhat, ha ennek során népszerű alapvetéssé válik egy-egy tökéletesen téves megállapítás, ami aztán az ellenzék jövőbeli politikájára is hatással lesz. Ilyenekből mutatnék most hármat!

 
1. Az ellenzék nem tudja megszólítani a vidéket.

Ez a közvélekedés legalább három okból mindenképp érdemes az újragondolásra. 

Az egyik, hogy a vidék és a főváros már nagyon régóta csak földrajzilag képez két jól elkülöníthető, homogén egységet. Itt is, ott is élnek választók, akiknek más-más szempontok az elsődlegesek álmaik kormányával kapcsolatban. Érthető például, ha egy súlyosan leszakadt zsákfaluban senkit sem érdekel, hogy Magyarország jogállam-e, de egy alföldi kisvárosban vagy egy Győr környéki faluban már többeknek is fontos.  

A másik ok, hogy 2022-ben már nem a televízió és a rádió a politikai üzenetek átadásának kizárólagos csatornái, hanem egyre inkább az internet. (Az ellenzék számára szinte kizárólagosan!) Túlzás nélkül kijelenthető, hogy egy településen minél több a tudatos internetező és minél kevesebb a rendszeres közmédia fogyasztó, annál több szavazatot kapott az ellenzék.

A harmadik – legfontosabb – ok pedig, hogy az ellenzéknek egyáltalán nem volt muszáj a teljes vidéket maga mellé állítania a kampányában! Nem a 100% közeli eredmény volt a cél, hanem a mindössze egyetlen szavazattal jobb eredmény a fideszes jelöltekénél, amihez több választókerületben még 50%-ot sem kellett volna produkálni. 
Az ellenzéki összefogásnak csak azokat a választókat kellett megszólítania, akik az általa kínált jövőképet preferálják, éljenek akár vidéken, akár a fővárosban. S ők szinte mindannyian elérhetők online.
A Fidesz 12 éve nem akarja megérteni azokat a milliókat, akik sosem szavaznának rá, nem is üzent nekik soha semmit a kampányaiban. Az ellenzéknek hasonlóképp el kellett engednie azt a másfél-kétmillió szavazót, akik mindenképp a Fideszt támogatják, bármi történjék is. Ha másért nem, azért, mert sem az emberi-, sem az anyagi erőforrásaik nem voltak végtelenek. 
Más kérdés, hogy győzelem esetén, a kormányzás során már figyelembe illene venni a kampányban negligált csoport jogos igényeit, elvárásait is, amire a Fidesz részéről még sosem éreztem őszinte törekvést. Azt pedig egyelőre nem tudjuk meg, hogy az ellenzék miként közelített volna ehhez a kérdéshez...

 
2. Az összefogásnak nem volt értelme.

Sokan jutnak erre az elszomorító következtetésre, amit az is erősít, hogy 2018-ban kevesebb mandátumot szerzett a Fidesz a külön induló ellenzékkel szemben, mint most az egységbe tömörülttel szemben. 

Nos, a mindennapjainkban is vannak helyzetek, amikor a siker legnagyobb esélyével kecsegtető döntéseket hozzuk, a körülmények mégis úgy hozzák, hogy alulmaradunk. S ennek fordítottja is előfordulhat: nem a legígéretesebb megoldást választjuk egy problémára, mégis leküzdjük, mert mondjuk a szerencse épp mellénk áll. A 2022-es ellenzéki szereplés az utóbbira példa, a 2018-as pedig az előbbire.
Könnyen lehet, hogy összefogás nélkül most fideszes négyötöd született volna, míg négy éve összefogással legfeljebb szűk Fidesz-többség.

A jelenlegi kihívások – a járvány utóhatásai, háború kitörése a szomszédban a kampány közepén – nagyon nem hasonlíthatók az előző kampány boldog békeidejéhez, s nyilván kiszámíthatatlanabbá tették a választók reakcióit. 

Igazából nem is hit kérdése, hanem egyszerű alapfokú matematika, hogy a jelenlegi választási rendszerben a Fidesz kizárólag a többi párt minél szélesebb összefogásával váltható le. Ha ezt elvetjük, akkor valójában visszalépünk 2014-be. Mintha a Wright-fivérek az első repülőgépük lepottyanása után nem a balesethez vezető hibát keresték volna meg s javították volna ki, hanem teljesen elvetették volna a motoros repülés gondolatát is. 


3. Márki-Zay Péter alkalmatlan jelölt volt.

Azok az ellenzéki szavazók, akik az előválasztáson nem őt támogatták, most könnyen, némi sajátos elégtételt érezve jelenthetik ezt ki. Azokkal a pártvezetőkkel együtt, akik a saját felelősségüket hárítva a lehető leghamarabb kinyilatkoztatták ugyanezt.

Sosem tudjuk meg, hogy más jelölt esetén mi lett volna az eredmény, de azért sejthetjük. Mindazok a tényezők, amelyek miatt az előválasztók markáns többsége MZP-t látta a legalkalmasabb kihívónak, ma is érvényesek. A legjobb esélyeket ő jelentette, s ez még a lesújtó eredmények ismeretében is tény marad.

Olyan jelölt nem létezhet, akit a Fidesz ne tudna totálisan lejáratni pár hónap alatt, így természetesen Márki-Zay sem lehetett kivétel. A többieket még nála is könnyebben sikerült volna, s akkor most Dobrev Kláráról, Karácsony Gergelyről, Jakab Péterről vagy Fekete-Győr Andrásról állítaná az ellenzéki tábor jelentős része, hogy rossz választás volt...


Ha a fentieket nem is tekinthetjük valódi, a választást döntően befolyásoló hibáknak, más irányokban azért lehet és kell is keresni az okokat. Néhány nap után az egykori Jobbik-szavazók el-és átpárolgása, ill. Gyurcsány Ferenc nyomasztóan megosztó jelenléte tűnik a legnyilvánvalóbb tényezőknek, s nagyon valószínű, hogy az utóbbinak komoly köze van az előbbihez.
Nem véletlen, hogy épp a mi örök és visszavonulhatatlan Ferink és Jakab úr voltak azok, akik azonnal bűnbaknak kiáltották ki a hónapokig helyettük robotoló miniszterelnök-jelöltet. (No meg az LMP, akikről sokak számára csak e beszólásuk által derült ki, hogy tagjai voltak az összefogásnak – vagyis feltétlenül volt értelme!)

Az mindenképp súlyos hiba volt az ellenzék részéről, ha nem monitorozták folyamatosan azt, hogy a vélt választóik kellő többsége tekinti-e még magát az összefogás részének. Ahogy az is, ha tudtak arról, hogy például a Jobbik-szimpatizánsok már tömegesen kikacsintanak, de azzal nem tudtak semmit kezdeni, vagy nem tartották elég fontosnak.

Nem kellemes a negyedik kétharmad után is ezt mondani, de lassan fel kell állnunk, leporolni magunkat, s menni tovább. Minél pontosabban azonosítjuk az elkövetett hibákat, annál biztosabb, hogy nem követjük el azokat újra.


 

Vasárnap választunk, s mintha egyre többen döntenének a részvétel mellett azok közül is, akik eddig ritka vendégek voltak a szavazófülkék környékén. Egy demokráciában ez mindenképp örvendetes, ezért ejtsünk szót néhány olyan tényezőről is, melyekről keveset hallhatunk a kampány során, pedig kiválóan alátámasztják e döntésünk helyességét!

Most nem azokat a jól ismert, klasszikus érveket fogjuk boncolgatni, hogy "aki nem szavaz, az később ne panaszkodjon" vagy "ha nem szavazol, akkor mások döntenek helyetted" (például a minden összeesküvés-elméletben hívő Emőke vagy a mindenkit gyűlölő Gábor, akiket Bödőcs Tibor és Kovács András Péter remek, szavazásra buzdító spotjaiból ismerhettünk meg 2018-ban).

Sőt arra sem fogunk itt kitérni, hogy melyik oldalra érdemes szavazni. Arról épp eleget hallhattunk az elmúlt hetekben-hónapokban, talán nem is lehet már újat mondani. (Ha mégsem tudtál eddig dönteni, találhatsz a neten olyan teszteket, melyek pár kérdés alapján megmutatják, melyik párt programja áll hozzád a legközelebb. S ha még ennél is egyszerűbb megoldást keresel, az előző bejegyzésem – Öt szempont, ha nem tudod, kire szavazz – épp neked szól.) 

Ezek helyett inkább azokra a körülményekre fókuszáljunk, amelyek miatt kifejezetten a jelenlegi választáson fontos részt vennünk! 

Vannak olyan országok, s azokban olyan helyzetek, ahol egy országgyűlési választás jelentősége az átlagpolgár számára alig nagyobb annál, mint hogy két közeli település közül melyikbe költözzön. Bárhogy is dönt, számolnia kell előnyökkel és hátrányokkal, de azok összességükben hasonló, kiegyenlített eredménnyel járnak majd. Lényegében az sem jár jelentős negatív következményekkel senki számára, ha a jogosultaknak csak a kisebb hányada vesz részt a választásokon.

Azonban itt és most, azaz Magyarországon 2022-ben nagyon nem jellemző ez a békebeli, idilli állapot. A helyzet a legkevésbé sem átlagos, ez pedig a megszokottól eltérő hozzáállásért is kiált mindannyiunk részéről. Lássuk ennek okait!  

1. Minden összejött...
A Covid-időszakot követő gazdasági-és társadalmi következmények (leginkább nehézségek) önmagukban is az utóbbi évtizedek talán legnagyobb próbatételét hozták az egész világ számára. Aztán mint lufiárusnak a nyílzápor, úgy hiányzott mellé az orosz támadás Ukrajna ellen, melynek kapcsán a legkevésbé sem alaptalan egy lehetséges világháborút vagy atomfegyverek bevetését emlegetni. S bár ezek árnyékában kevesebbet emlegetjük, de a globális felmelegedés továbbra is egyre komolyabb kihívást jelent (a legenyhébben szólva). 
Ez pedig bizony mind politika, ezért ebben a kivételes történelmi időszakban elképesztő luxus, de inkább felelőtlenség érdektelenségre hivatkozva nem nyilvánítani véleményt egy fontos választáson. 

2. Markáns különbség van a két legnagyobb erő között
A jelenleg választható erők közül szinte fej-fej mellett halad a két legnagyobb, a Fidesz-KDNP és az Egységben Magyarországért. A választás köztük fog eldőlni, s vitathatatlan, hogy a sokak által régóta dédelgetett érv, miszerint "mindegy, kire szavazunk, úgysem lesz változás" most semmiképpen nem tűnik helytállónak.
A részleteket mellőzve is kijelenthető, hogy a két oldal jelentősen eltérő álláspontot képvisel a legfontosabb kérdésekben, s ezek a különbségek biztosan nem csak a kampány végéig állnak majd fenn.
Vagyis most tényleges választásunk van két teljesen eltérő irány és stílus között, viszont a támogatottságok kis eltérése miatt az eredmény csak akkor tükrözheti hűen a többség akaratát, ha minél többen elmennek szavazni.

3. A szavazástól távol tartó elvek megértek a felülvizsgálatra
Akik nem szoktak élni a választójogukkal, legtöbbször azokra az örök klasszikusokra hivatkoznak, hogy "az összes politikus egyforma",  "mindegyik lop, ha oda kerül", "az én életem nem változna, bárkire szavaznék". S persze régóta meg vannak győződve arról, hogy mindezek miatt felesleges is a politikával foglalkozniuk, az ő és családjuk életére az úgysem lehet számottevő hatással.
No de mi garantálja egyrészt azt, hogy nem tévednek, másrészt azt, hogy ezek a "törvényeik" sosem változnak meg? S ha megváltoznak, hogyan fogják azt időben észlelni, ha szemellenzőt alkalmazva teljesen ignorálják a politikai történéseket, változásokat? Ha csak a saját életükben észlelhető hatásokra figyelnek, azok jelentkezésekor nem lesz már túl késő tenni ellenük?  
Általában is igaz, hogy minél hosszabb ideje ragaszkodunk valamely berögződésünkhoz, annál inkább ideje felülvizsgálnunk, újragondolnunk, aktualizálnunk azt.
Ha adhatok egy idevágó tippet: a választások notórius kerülését illetően most itt az idő a nézetek kalibrálására. Egyértelműen "helyzet van", ami az utóbbi évtizedek messze legmagasabb részvételi arányát indokolná!

4. Minél fiatalabb vagy, annál jobban érintenek a következmények 
A demokráciákban evidencia, hogy akiknek szavazati joguk van, azok szavazata az iskolai végzettségüktől, az életkoruktól, s minden mástól függetlenül ugyanannyit ér. Ez természetesen így van rendjén, viszont egy fontos érdekességgel is jár. Az élet szomorú, de kikerülhetetlen sajátossága miatt a fiatalabb szavazók szükségszerűen hosszabb ideig élvezhetik a voksuk előnyeit vagy szenvedhetik annak hátrányait, mint az idősebbek. Minél fiatalabb vagy, életed annál hosszabb periódusára lesz hatással egy-egy választás. Ráadásul főleg nem a nyugdíjas éveidre, hanem épp a jövődet megalapozó aktív, termékeny, építő időszakodra! 

Emiatt számomra tökéletesen érthetetlen és sajnálatos, ha egy fiataltól hallom azt, hogy nem megy el szavazni!

Angliában a 18-24 év közöttiek 75%-a ellenezte a Brexit-et, azonban közel 50%-uk nem tartotta fontosnak, hogy le is adja a szavazatát. Az idősebbek így dönthettek helyettük (és velük szemben). Győztek a kilépést támogatók, mégpedig mindössze 51.89%-kal! 
A mi vasárnapi választásunknak már a rövid távú hatásai is óriásiak lehetnek, a hosszú távúak pedig – melyeket egyetlen magyar fiatal sem hagyhat figyelmen kívül – bőven mérhetők a Brexit-éhez!   

+1. Miért ne?
Szavazatunk leadása a szavazókörök nagy részében percek kérdése, s hacsak nem külföldön szavazunk, a helyszín is biztosan a közelünkben található. Legtöbbünknek fél-egy óránál nem jelent nagyobb bruttó időveszteséget a részvétel.
Ezen kívül pedig mit veszíthetünk, mi hátrányunk származhat abból, ha szavazunk? 
Hogy a támogatottjaink átvernek, nem tartják be az ígéreteiket? Ez nem a mi felelősségünk, s főleg nem lehet a mi hibánk! Kinevet, megvet valaki emiatt? Kizárt. Kirúgnak a munkahelyünkről? Biztosan nem! Tényleg nincs rá négyévente fél-egy óránk..?
Valamilyen eredménye nélkülünk is lesz a választásnak, akkor már tükröződjön benne a saját állásfoglalásunk is. Kimaradni egyáltalán nem menő, különösen most!

Hogyan választhatnak támogatásra érdemes oldalt mindazok, akiket nem érdekel a politika, de a négyévenkénti választásokon azért hallatni szeretnék a hangjukat? Hogyan hozhatnak minél önazonosabb döntést anélkül, hogy napokra elmerülnének a közelmúlt politikai mérföldköveiben, a jelenlegi helyzetben, s persze az összefüggések feltárásában?

Amint azt a zajos hétköznapjainkban is tapasztaljuk, Magyarországon a választásra jogosultak jelentős része az ún. biztos pártválasztók közé tartozik. Ők már rég eldöntötték, hogy a kormányoldalt vagy az ellenzéket fogják-e támogatni, s aligha változtatnak az elköteleződésükön a választásokig hátralévő néhány napban. Hiába dübörög a kampány, s robbanhatnak be a köztudatba mindenféle meglepetések, mindkét oldalnak van legalább másfél-kétmillió olyan támogatója, akit már senki és semmi nem tántoríthat el a hovatartozásától.

Nem is nekik szólnak a mindennapi kampányelemek, pl. a Fidesz MiniFeri-klipjei és megafonos videói vagy az ellenzék plakátjai és ütősnek szánt nyilatkozatai. Ezek inkább a harmadik csoportot célozzák, amelyet az ún. bizonytalan választók és az (elvileg) sosem szavazók alkotnak. Ők együtt szintén több millióan is lehetnek, s pillanatnyilag nagyon úgy néz ki, hogy a most esedékes választásokat határozottan ők fogják majd eldönteni. Ha rákattintottál erre az írásra, akkor könnyen lehet, hogy Te is ebbe a csoportba tartozol, vagyis

személyesen neked is kulcsszereped lehet a végeredményben!

Ha napjaink Magyarországán valakinek nincs határozott elképzelése arról, kire szavazzon, azt egyrészt nagyon irigylem, mert ez azt sejteti, hogy ügyesen függetleníteni tudta magát az évek óta jellemző csatahangulattól, ki tudott maradni a mindennapi hangos adok-kapokból és az akár baráti társaságokba is leszivárgó megosztottságból. Másrészt teljesen megértem, ha valaki tudatosan nem folyik bele a politikába, hanem a számára fontosabb, felemelőbb és bizonyára nyugalmasabb célokra és tevékenységekre összpontosítja a drága idejét és energiáját. Határozott elképzelés híján viszont sokuk az utolsó pillanatokban, impulzusszerűen dönti majd el, kire is voksoljon április 3-án. Sőt, biztosan lesznek köztük olyan szavazók is, akik egy pénzfeldobásra vagy hasonlóra hagyatkoznak.

No de az alábbi független szempontok talán segíthetnek nekik egy mélyebben gyökerező döntést hozni. S akár azokat is átgondolásra késztethetik, akik most nem – vagy most sem – terveznek élni a választójogukkal. Lássuk hát ezeket!

1. A barátaink többsége melyik oldalt támogatja?
Ezt szándékosan említem az első helyen, hiszen a barátaink vagy a legkedveltebb kollégáink azért is állnak oly közel hozzánk, mert hasonló az értékrendjük. Megbízunk bennük és nagyra tartjuk a véleményüket az élet egyéb területein is, miért lenne ez alól kivétel a politika? Ha valamilyen ügyben tanácsra van szükségünk, először a barátainknál érdeklődünk, otthonosan mozog-e valamelyikük az adott kérdésben. A politika is lehet egy ilyen kérdés, ha mi ahhoz nem értünk. Persze lehet, hogy az ő részükről is lesznek egymásnak ellentmondó kiállások, de az arányokat és a fő érveiket figyelembe véve biztosan könnyebbé válik a döntés. (Itt említhettem volna a családtagjainkat is, de mivel őket nem magunk választjuk, s generációs nézetkülönbségek is adódhatnak, ezért tőlük nem biztos, hogy a minket is képviselő állásfoglalást kapjuk. Persze ha valódi, barátinak tekinthető viszonyt ápolunk pl. valamely szülőnkkel, akkor természetes, hogy az ő véleménye is maximálisan a segítségünkre lesz.)

2. ...és az általunk kedvelt ismert emberek?
Túllépve a személyes körünkön, de maradva a vélhetően velünk közeli hullámhosszon lévő embereknél, további megbízható impulzusokhoz juthatunk. Az ismert közéleti szereplők között is lehetnek olyanok, akiknek hasonló megfontolásból adunk a véleményére, mint a barátaink esetében. A politikát kerülve is gyakran szembejöhet valamely kedvencünk politikai véleménye vagy legalább elszólása pl. egy koncerten, színházban vagy a facebook-on. Azt természetesen figyelembe kell vennünk, hogy őket nem ismerhetjük annyira behatóan, mint a barátainkat. Nem tudhatjuk például, hogy az elköteleződésük teljesen őszinte-e vagy esetleg érdekalapú, ezért nyilván óvatosabban, kisebb súllyal érdemes azt figyelembe vennünk.

3. Melyik oldal kampánystílusa elfogadhatóbb a számunkra?
Bár abból indultunk ki, hogy a bizonytalan szavazók sikeresen kikerülik a politikai üzeneteket, ez tökéletesen aligha kivitelezhető, különösen a kampány utolsó heteiben-napjaiban. Aki egy hétköznapi, átlagos életvitelt folytat, nem tudja kikerülni az óriásplakátokat, a youtube-reklámokat, facebook-hirdetéseket vagy akár az utcafórumokat. Ha a mondanivaló nem is érdekel minket, az üzenetek stílusából sokat leszűrhetünk. Például az ellenzéki miniszterelnök-jelölt szónoki képességei – pontosabban azok tökéletlenségei – taszítanak minket jobban vagy az említett MiniFeri-féle alacsony színvonalú gúnyolódások? A saját életünkben adódó versenyhelyzetekben melyik oldal jellemző stílusát alkalmaznánk szívesebben, melyikkel tudunk jobban azonosulni?

4. Mennyire szimpatikusak emberként az egyes oldalak politikusai?
Legtöbbünk az átlagnál jobb emberismerőnek tartja magát, s ezt a képességünket tökéletesen próbára is tehetjük a választásokra készülve, hiszen a kampányüzenetekhez hasonlóan a politikusi "választék" elől sem könnyű mostanában kitérni. Egy-két embernél félremehet a megítélésünk, de tíz-húsznál már nem valószínű, ezért hallgassunk bátran az efféle intuícióinkra! Mely politikusokat érezzük őszintének, egyenesnek, tisztességesnek, s kiket álszentnek, simlisnek, színészkedőnek? Ha Orbán és Márki-Zay pedagógusok lennének, melyiküket látnánk szívesebben gyermekünk osztályfőnökeként vagy etika tanáraként? Kitől vennénk inkább használt autót: Fekete-Győr Andrástól vagy Németh Szilárdtól? Melyik Gergellyel söröznénk jobb hangulatban: Karácsonnyal vagy Gulyással? Az ilyen és hasonló összehasonlítások melyik oldal felé billentik a személyes szimpátia-mérlegünket?

5. Mennyire tartjuk fontosnak a nők szerepét a politikában?
Végül – de a legkevésbé sem utolsósorban – említhetünk még egy nagyon könnyen felismerhető tényezőt. Nevezetesen azt, hogy melyik oldal prominensei között találhatunk több női politikust. Ebben a kérdésben jelentősen különbözik az ellenzéki-és a kormányoldal, ezért ha számunkra nem közömbös, amit ez kifejez, akkor ez a jellemző is erősítheti a választásunkat. Ha úgy gondoljuk, hogy a politika a férfiak dolga, akkor – ebben a tekintetben legalábbis – a kormányoldal lehet a favoritunk, de ha az egyenjogúságot, a nők minél arányosabb képviseletét támogatjuk, akkor az ellenzék.

Nos, bízom benne, hogy a felsoroltak segítenek mindazoknak, akik szeretnének szavazni, csak nem tudják, kikre. Ahogy azoknak is, akik azért nem tervezték a részvételt, mert úgy érzik, "nem értenek hozzá" – őket ez ne tartsa többé vissza. Ne feledjük, hogy a biztos pártválasztók elsöprő többsége sem valódi politikai szakértő, még a leghangosabbak sem. Sokuknál még csupán a fenti egyszerű módszerekre támaszkodva is jóval megalapozottabb döntést hozhatunk – éljünk is hát ezzel!

Igaz ugyan, hogy a közvélemény-kutatásokkal meglepően elegánsan lehet trükközni - s bizony vannak, akik ezzel élnek is -, néha mégis kifejezetten hasznosak lehetnek. A napokban mégis egy régi tréfás megállapítást juttattak eszembe, mely szerint a közvélemény-kutatások tökéletesen feleslegesek, hiszen pont azt kutatják, amit mindenki tud... S ez most nem is tűnik annyira viccesnek!

Egy korábbi bejegyzésemben írtam arról, hogy az ellenzék választói igazából át lettek verve 2018-ban, hiszen kedvenc pártjaik többsége nem akarhatta őszintén a kormányváltást. Legalábbis a tetteikkel logikailag teljesen kizárták annak megvalósulását, amit hirdettek (és amit a szavazóik vártak tőlük).

Erre mit hoz 2021? Egy határozott és intenzív deja vu érzést... Mintha ezt már átéltük volna valamikor.

A cél most is roppant nemes: összefogás, kormányváltás (sőt rendszerváltás), meg minden, ami szép. Ezt várják az ellenzéki választók, s ezt hangoztatják a pártok is. De amit tesznek, az maradéktalanul összhangban van ezekkel a törekvésekkel?

A végre valahára és nagy nehezen összehozott összefogás önmagában korántsem garancia a sikerre. Hogy a kormányváltás valóban megtörténjen, ahhoz biztosan teljesülnie kell minimum kettőnek, de inkább mindnek az alábbi három egyszerű feltétel közül.

1. Tavasszal is szavaznia kell legalább annyi ellenzéki választónak, mint 2018-ban.
Ebben talán megalapozottan reménykedhet az ellenzék, bár egyáltalán nem biztos, hogy pl. azok a Jobbik-szimpatizánsok, akik három éve Vona Gábor miatt vettek részt a választáson, most újra résztvevők lennének, bárki is legyen majd Orbán Viktor kihívója.

2. A Fideszre kevesebben kell, hogy szavazzanak, mint 2018-ban.
Ez bizony csak úgy lehetséges, ha a Fideszből 2022-re sokan kiábrándulnak, és vagy a távolmaradásukkal, vagy - 180 fokot fordulva - az ellenzékre szavazással fejezik ezt ki. Mivel a kormánypárt szavazói hosszú ideje a harcra, a küzdelemre vannak trenírozva, nehéz elképzelni, hogy otthon maradva, csendben elégedetlenkednének. Sokkal valószínűbb, hogy inkább átszavaznának, persze csak akkor, ha olyan jelölt lenne az ellenzék élén, akit az ő gyomruk is be tud fogadni.

3. Minél több 2018-ban távol maradó választónak most szavaznia kellene az ellenzékre
Ők nagyon sokan vannak, s gyakran halljuk, hogy valójában eldönthetnek egy-egy választást. Ez épp így lehet 2022-ben is. Mivel a legtöbbjük jellemzően azért nem szavaz, mert nem talál a kínálatban támogatásra érdemes jelöltet, őket kizárólag az indíthatja el a szavazófülkék felé, ha végre felbukkan egy ilyen jelölt.

Nos, el tudjuk képzelni, hogy a Dobrev Klára vezette ellenzékre egytől egyig leszavaznak majd Vona Gábor egykori támogatói..? S hogy a kiábrándult fideszesek is nagyszerű ötletnek tartják majd ugyanezt..?
Na és akik eddig sem Orbánból, sem Gyurcsányból nem kértek, ők majd tavaszra tömegesen Dobrev-fanatikusokká válnak..?

Sajnos azt kell írnom, hogy akik ezt mind őszintén realitásnak gondolják, azokat üdvözli Dobrev Klára az ő saját kis Csodaországában! Ezek az eshetőségek kizárólag ott válhatnak "valósággá", Magyarországon semmiképp. S aki élt itt az utóbbi 10-15 évben, annak semmilyen közvélemény-kutatásra nincs szüksége ahhoz, hogy ezzel határozottan tisztában legyen. 

Mindez teljesen nyilvánvaló a hazai közvélemény számára, s a DK döntéshozói is pontosan tudják. Nem véletlen, hogy Dobrev Klára rendszerint csak arról a csodálatos és szép világról beszél, ami majd az ő miniszterelnökségével fog végre ránk köszönteni. Annak cáfolatáról egy szót sem ejt, ami a rajta és a pártján kívüli világ számára egyre inkább egyértelmű: hogy vele az élen képtelenség oda eljutni!

A DK, de különösen annak vezetője számára itt mintha egyfajta becsületbeli ügyről lenne szó. Gyurcsány Ferenc meg szeretné mutatni, hogy a sok évvel ezelőtti bukás után igenis fel tudott állni, sőt egyre meghatározóbb tényezővé tud válni a hazai politikában. Akár nemes dolognak is tűnhet, ha a kitartó választói ebben segíteni szeretnék őt, de biztosan megéri cserébe veszni hagyniuk a saját álmukat: Orbán leváltását? Nem túl nagy ár ez?

Dobrev Klára támogatóinak fel kell ismerniük, hogy a saját minimum céljuk most - reméljük, csak átmenetileg - nem azonos a Demokratikus Koalíció minimum céljával, ami mindössze a legerősebb ellenzéki frakció alakításának kétes dicsősége. A tetteik alapján ez sajnos teljesen nyilvánvaló. 

Az eddigiekkel szemben ugyakkor látnunk kell, hogy Márki-Zay Péter esetében a fentebb említett három feltétel mindegyike esetében lehet pozitív kimenetelre számítani. Meglepő sikerrel szerepel az ellenzéki előválasztáson, jobboldaliként meg tudja szólítani a Fideszből kiábrándulókat és már most is látható, hogy kiválóan képes aktivizálni a politikától eddig tartózkodókat. Vezetésével az ellenzéki összefogásnak nemcsak egy szűkös, ingatag győzelemre, hanem akár egy kétharmadra is lehet esélye - köszönhetően a sajátos választási rendszerünknek, amit a Fidesz magára szabott ugyan, de most visszafelé sülhet el.   

A kérdés valami olyasmi, hogy ha választhatnánk, milyen autóval indulnánk el egy hosszabb európai körútra? Egy idősebb kombival, ami sokat futott, igazi benzintemető és bármikor szervizre szorulhat, s ugyan tágasabb és kényelmesebb, de lehet, hogy a szomszéd országig sem visz el minket? Vagy egy olyannal, ami "csak" egy kompakt, viszont szinte új, hibridhajtású, maximálisan megbízható, s akár a tervezett úticélnál sokkal távolabbra is eljuthatunk vele? 

Hamarosan megtudhatjuk!

Az aktuális közvélekedés szerint az ellenzéki előválasztás kizárólag az ellenzéki szavazókat érinti, ennélfogva a Fidesz szimpatizánsainak semmi dolguk nincs annak még a közelében sem. Nagy részük nem is tud arról, hogy egyáltalán ilyesmi zajlik mostanában, akik pedig igen, azok jobbára elfogadják azt a kormányzati narratívát, hogy ez csak egy színjáték, egy úgynevezett Gyurcsány-show. De valóban nem lehet semmilyen számottevő hatása ennek az eseménynek a Fidesz-szavazók jövőjére? Tényleg letudhatják egy legyintéssel?


Mivel az egyéni képviselőjelöltek rostája az első fordulóban megtörtént, már "csak" a miniszterelnöki kihívó kiválasztása maradt hátra. Annak leendő személyét viszont sokan kulcsfontosságúnak tartják a 2022-es ellenzéki esélyek szempontjából. Mint ismert, a közel egy hétig tartó sajátos póker party Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter között utóbbi all-in-jével véget ért, miután előbbi azt nem tartotta és bedobta a lapjait. Ezzel Gyurcsány Dobrev Klárára és Márki-Zay Péterre véglegesedett a mezőny, s akár cirkusznak tartjuk az előválasztást, akár nem, az mindenképp igaz, hogy azon dől majd el, ki lesz közülük Orbán Viktor kihívója tavasszal, a "valódi" választáson.

S ez vajon egy teljesen lényegtelen kérdés a Fidesz tábora számára? A kemény mag számára talán igen, mivel ők Orbán feltétlen győzelmén kívül nem számolnak mással. De az óvatosabb, előrelátóbb Fidesz-támogatók, akik általában szeretnek megfelelő B-tervvel is rendelkezni, jogosan gondolkodhatnak most el a lehetőségek kapcsán.
Főleg mivel egy egészen sajátos és váratlan helyzet állt végül elő. Némi meglepetésre nem két baloldali jelölt maradt versenyben, akik egyaránt a Fidesz ellenpontjai lennének minden tekintetben, hanem egy baloldali mellett egy tőle markánsan különböző, sőt több tekintetben a Fideszhez közelebb álló jobboldali.

Ezzel pedig költői kérdéssé egyszerűsödik, hogy jövőre mit látna szívesebben a szavazólapon egy Fidesz-szimpatizáns: ha Orbán és Dobrev lenne a választék vagy ha Orbán és Márki-Zay?

Hiszen ha most Márki-Zay győzedelmeskedik Dobrev Klára felett, akkor a Fidesz-tábor bölcsebb, megfontoltabb többsége napokon belül tulajdonképpen hátradőlhet... Ők már fél évvel a '22-es választás előtt nyugodtan vehetik tudomásul, hogy ha esetleg nem is Orbán nyer majd, nagy baj őket akkor sem érheti, hiszen Márki-Zayval közel sem a Gyurcsány-korszak tér vissza. Egy húskedvelőnek sem kell izgulnia, ha azt tudja a vasárnapi ebédről, hogy pörkölt vagy paprikás csirke lesz, akkor viszont igen, ha azt, hogy hogy pörkölt vagy mákos tészta. 

Hallani persze azt a vélekedést is mostanában, hogy a Fidesz számára egy Dobrev-diadal lenne a lottó ötös, mert őt könnyebb lesz majd legyőzni áprilisban. Ez egyrészt nem egy karakán megközelítés, másrészt nem lehetünk feltétlenül biztosak benne, hogy valóban így is lenne. Az ellenzék az előválasztási adok-kapok után szinte biztosan újra összezár majd, s beállnak akár Dobrev Klára mögé is. Ha másért nem, hát azért, mert nem lesz más választásuk. Már most is látható, hogy még a Jobbik támogatói is simán hajlandóak a DK jelöltjeire voksolni, akkor a többieknek ez mennyivel inkább könnyen megy majd!

Ennélfogva könnyen lehet, hogy az ellenzék esélyei 2022-ben alig különböznek majd akár Dobrev, akár Márki-Zay áll az összefogás élén. Akkor pedig az elkötelezett Fidesz-szavazóknak határozottan az az érdeke, hogy utóbbi legyen a majdani kihívó! Három Fidesz-ciklus után sok-sok körülmény, érv és trend szól amellett, hogy ezúttal az ellenzék is felülkerekedhet. S ha ez valóban bekövetkezik, egyáltalán nem lesz mindegy nemcsak a Fidesz jelenlegi támogatóinak, hanem a magyarok túlnyomó többségének, hogy egy erősen balra húzó vagy egy mindkét oldal számára többé-kevésbé tolerálható, középre tartó miniszterelnök veszi-e kezébe a karmesteri pálcát.  

Persze mindebből nem az következik, hogy Fidesz-szavazók tömegeinek lenne célszerű megindulniuk az előválasztási sátrakhoz Márki-Zay Pétert támogatni. (Bár az sem lenne ördögtől való, nem is tiltja semmi, s teljesen logikus, előrelátó és elfogadható lépés lenne a részükről.)
Az viszont következik, hogy ha ugyanezt Dobrev Klárát segítve tennék, az igazi hazárdjáték lenne. Ha ő válna végül kihívóvá, az a Fidesznek tavasszal legfeljebb minimális előnyt biztosítana, az esetleg vele is bekövetkező ellenzéki győzelem viszont a legrosszabb forgatókönyvet jelentené a Fidesz választói számára. 
 

Ej, igencsak felvitte az Isten a dolgát mindazoknak, akik 2022-ben Orbán Viktort buktatnának... Nem csak azért, mert végre beleszólhatnak, ki szálljon majd ellene ringbe, hanem azért is, mert nem kevesebb, mint öt jelöltből választhatnak gladiátort! Na de mennyire öt az az öt, s ha mégsem öt, akkor hogyan kettő?

Kezdjünk egy rövid visszatekintéssel a 2018-as parlamenti választásokat megelőző hónapokra!
Jól emlékezhetünk, hogy akkor a legtöbb ellenzéki párt még nem látta értelmét semmiféle összefogásnak. Hiába volt már nyilvánvaló az alsó tagozatos kisdiákok számára is, hogy a jellemzően 40-50%-ra várható fideszes jelölteket teljes képtelenség úgy elpáholni, hogy 2-4 db ellenzéki jelölt indul velük szemben külön-külön. Egyenként 5-20%-os potenciállal.

Na de az Orbánnal torkig lévő milliók Nagy (majdnem) Megmentői azért bíztak a csodában! Méghozzá nem is csak akkorában, hogy majd egy-két körzetben keresztbe tudnak tenni a fenti matematikának, hiszen az semmire sem lett volna elég. Nem, ők abban bíztak, hogy simán sikerülhet ez a választókerületek tucatjaiban is, s akkor majd jól lebontják a NER-t, Orbán meg megy a börtönbe.

Azt azért ki kell mondanunk, hogy ha valóban erre számítottak volna, ahhoz bizony kollektíve sík hülyének kellett volna lenniük, de szerencsére (?) nem erről volt szó. Mindössze valami ennél is rosszabbról. Vagy nem is akarták legyőzni a Fideszt, vagy egyszerűen nem bíztak abban, hogy le tudják győzni, ezért csak a legerősebb ellenzéki párt plecsnijére gyúrtak. A legkevésbé sem törték össze magukat a valódi győzelemért, csak jól megvezették, azaz átverték a bennük bízó reménybeli szavazóikat!

Persze a választók és elemzők többsége ezt hamar felismerte. Voltak, akik tüntetést is javasoltak az ellenzéki pártokkal szemben - pontosabban az összefogásuk mellett -, de a többség az ún. taktikai szavazással próbálta őket a győzelembe rugdosni. Ezzel az a fájdalmasan mulatságos helyzet állt elő, hogy az ellenzéki pártoknak azon kellett izgulniuk, nehogy a szavazóik taktikázása eredményes legyen, s ezzel ők kormányra kerüljenek.

Na de eljött 2020 az ő covid-jával és karanténjával. Gyermekeink a távoktatás miatt otthon tanultak, amitől az ellenzéki pártok fontos emberei közül többre is ragadt valami a harmadikos számtan ismeretekből. Rájöttek - vagy a gyermekeik rávezették őket -, hogy az összefogás nem is lenne annyira elvetemült dolog - legalábbis matematikailag biztosan nem. S lássunk csodát: meg is lépték!

Vagyis az összefogásig eljutottak végre, sőt az előválasztásig is, de azért egy igen fontos kérdésben ismét fáziskésésben vannak. Nevezetesen a miniszterelnök-jelölt személyében! Nem hajlandók felismerni, hogy a jelenlegi kritikus helyzetben egy-egy párt saját arca tökéletesen hibás választás. Mintha csak elő lenne írva, hogy bizonyos mennyiségű párt és/vagy pártvezetői érdeket minden körülmények között muszáj az ország érdekei elé helyezni.

Ha "csupán" olyasvalakire lenne szükség, aki egy személyben hiteles képviselője az összefogós pártok valamennyi szavazójának a Momentumtól a Jobbikig, most akkor sem lenne ideális egy olyan jelölt, aki a hat párt valamelyikének oszlopos tagja. Persze mesésen hangzik, hogy ha pl. Gyurcsány Dobrev Klára vagy Jakab Péter győz, akkor majd szépen felsorakozik mőgöttük teljes mellszélességgel a többi párt. Csak épp nehéz elképzelni már azt is, hogy ez legalább a 2022-es választásokig hatékonyan működne, hát még azt, hogy később is, ha esetleg kormányozni kell együtt. Arról nem is szólva, hogy ellenzéki szavazók százezreinek okozna el nem múló keserű szájízt bármelyik ilyen pártjelölt győzelme! 

S most ráadásul nem is csak egy olyan kihívóra van szükség, akit a legtöbb ellenzéki szavazó el tud fogadni, hanem egy olyanra, akit a fidesz-tábor elégedetlen, kiábrándult tagjai is! (Sőt, a legideálisabb esetben nem csak a kiábrándultak.)
Rendszerváltásra készülünk ugyanis - Istenem, már a másodikra életemben, pedig még 50 sem vagyok:) Le szeretnénk cserélni ezt a mostani rendszert, amelyben valójában egy kisebbség erőlteti rá az akaratát a valódi többségre. De ugye nem olyanra akarjuk cserélni, amelyben ezúttal egy másik kisebbség - a miénk - erőlteti rá magát egy másik többségre? 

Inkább egy normális, igazságos, szerethető országot kellene végre összehoznunk, amely modern, felvilágosult, élhető, innovatív - divatos szóval cool! Amit nem csak a Fidesz-média hazugságai szerint irigyelnek szerte a világban, hanem tényleg!
S amelynek miniszterelnökére még az ellentábor is büszke lehet! Nézzük meg, hogy az öt kihívó-jelölt közül alkalmas lehet-e valaki erre a történelmi jelentőségű szerepre!

Dobrev Klára
Ő egy okos, tehetséges, sokak számára szimpatikus politikus és az egyetlen hölgy az indulók között. Üdítő lenne, ha végre egy rátermett női vezetője lenne országunknak. Csakhogy ő bizony Gyurcsány Ferenc felesége, s főleg az általa vezetett párt jelöltje. Valójában vadkeleti típusú arcátlanság őt előre tolni Gyurcsány helyett, hátha sokan nem jönnek rá erre a "turpisságra"... Rájönnek, és százezrek utasítják el Gyurcsányt épp annyira, mint Orbánt. 

Jakab Péter
Kétségkívül a legtehetségesebb a jelöltek között, csak épp nem országvezetésben, hanem színészkedésben, sőt stand up komikusként! Átlagos emberismerettel is kiszúrható, hogy sajnos csak ritkán őszinte. Bár rendszeresen és bátran beszólogat a Fidesz nagykutyáinak és látványos akciói vannak, ettől még egyáltalán nem biztos, hogy kiváló miniszterelnök lenne egy erősen tarkabarka kormány élén. S ugye nem gondoljuk, hogy a Jobbikon kívül bármelyik ellenzéki párt szimpatizánsait boldoggá tenné, ha benne kellene látniuk Orbán egyetlen lehetséges alternatíváját?

Fekete-Győr András
Benne érzik a legkevesebben a potenciált. Bár sok fiatalnak bejön, hogy ő is fiatal, de Magyarország leendő miniszterelnökeként elképzelni meglehetősen vicces. Talán tényleg tiszták és jók a szándékai, igyekszik is felnőni a szerephez, de mivel sajnos nincs tehetsége a politikához, mindent meg kell(ene) tanulnia. Úgy pedig - akár a sportban - nagyon nehéz a középszintnél feljebb jutni.

Karácsony Gergely
A legismertebb jelölt, s egyben a Fidesz legnagyobb félelme. Máris százmilliókat költöttek a lejáratására, s nyilván bőven van még téma és közpénz az esetleges folytatáshoz. Akár jó választás is lehetne, de népszerűsége erősen a fővárosra korlátozódik. A vidéki választók között, ill. az ellene folytatott lejáratókampány hatására a bizonytalanok között is erősen kétes a megítélése.

Márki-Zay Péter
Van viszont egy kiváló jelölt is, emberek! A dolgok jelenlegi állása szerint könnyen lehet, hogy - igazi Nemzeti Baklövésként - el fogjuk őt szalasztani, pedig mintha csak erre a kivételes pillanatra lenne "kitalálva"!
Egy végtelenül hétköznapi - és hét gyermekes:) -, normális fazon, aki azért három nyelven beszél, élt és dolgozott Kanadában és az USÁ-ban. Nem mellesleg kétszer is rommá alázta Orbán egykori jobbkezét, Lázár Jánost (ill. az emberét) annak hazai pályáján, Hódmezővásárhelyen! Jelenleg ott polgármester, s bőven van vezetői tapasztalata. És ezek még csak az objektív tényezők, melyeken túl valóban el lehet róla hinni, hogy őszinte, tisztességes és jó szándékú, sőt azt is, hogy képes is véghezvinni mindazt, amit most majd végig kell!
Függetlenként indul, s nem csak taktikailag, ill. technikailag, hanem valóban minden párttól függetlenül. Ez számunkra - a valódi változást kívánó polgárok számára - óriási előny, az ő számára azonban komoly nehézség, mert erős hátország nélkül, kevés pénzből kell kampányolnia. Ennek következménye, hogy hiába ő a legideálisabb jelölt Orbán kihívójaként, nagyon sokan még azt sem tudják, hogy kicsoda (még az ellenzéki térfélen sem!).
Összefoglalva elmondhatjuk, hogy bár öt miniszterelnök-jelölt-jelölt közül választhatunk, igazából csak két kategóriából. Az egyik a pártjelölteké, akik indítása épp annyira a pártok önzéséről és vitatható szándékairól árulkodik, mint 2018-ban az összefogás elutasítása. A másik pedig az egyetlen független, konszenzusos, a legkevésbé elutasított jelölt, Márki-Zay Péter.    

Ha te sem hallottál még róla, vagy csak alig valamit, kérlek nézz kicsit utána, s fontold meg a fenti gondolatok és a saját következtetéseid alapján, hogy nem lenne-e jó döntés a részedről is őt választani!
Ahogy akkor is, ha ugyan a többi négy jelölt egyikére készültél szavazni, de bölcsebb szeretnél lenni az ellenzéki pártoknál. Ha nem akarsz bábu lenni a kis előválasztásba csomagolt népszerűségi felmérésükben, márkaépítésükben, hanem valóban az országunk (azaz mi magunk) érdekeire akarsz elsősorban tekintettel lenni.

A képviselőjelöltekről döntve persze már választhatod a kedvenc pártod által támogatott jelöltet, így senki nem fog valódi hátrányt szenvedni. Az országgyűlés majdani összetétele tükrözheti majd a pártok erősorrendjét.
A miniszterelnöki kihívó személyénél azonban rendkívül fontos, hogy minél szélesebb körben legyünk tekintettel egymásra, azaz próbáljunk egy valóban konszenzusos jelöltet választani!

Ha egyet tudsz érteni a fentiekkel, kérlek oszd meg vagy továbbítsd más módon ezt az írást - ez most különösen fontos és hatékony hozzájárulást jelent!

Alkalmazottként talán az utazási idő megspórolása, munkaadóként pedig a kisebb irodával járó kiadáscsökkenés jut eszünkbe először, ha a távmunka előnyeit mérlegeljük.
Ezek azonban csak a jéghegy csúcsát jelentik, mert rengeteg további előnye és járulékos pozitív hatása lehet, ha a home office egyre inkább általános gyakorlattá válik.A legjobban bizonyára a kisgyermekes munkavállalók mindennapjait könnyítheti meg, ha legalább időnként otthonról is dolgozhatnak. De ahogy látni fogjuk, ez minden más home officer életvitelét is kedvezően alakíthatja, s a munkaadók előnyei sem merülnek ki abban, hogy faraghatnak bizonyos költségeken. 
Az alábbi lista közel sem teljes, de széleskörű ízelítőt ad ennek alátámasztására.

1. Gyermekeink felügyelete könnyebben megoldható az iskolai szünetekben és betegségük esetén.
A legtöbb szülő számára éveken keresztül visszatérő probléma, hogy az iskolai szünetekben meg kell oldania gyermekei elhelyezését. A home office lehetősége ebben rengeteget segíthet, ahogy akkor is majdnem teljes értékű munkát végezhetünk általa, ha kisgyermekünk betegsége miatt otthon kell maradnunk. (Sőt, saját kisebb betegségünk esetén is aktívan dolgozhatunk otthon, megkímélve a kollégákat egy esetleges fertőzéstől.)

2. Koncentráltabban, s ezért hatékonyabban, eredményesebben, hibamentesebben tudunk dolgozni.
Távol az irodától csak a valóban minket érintő dolgokkal leszünk megtalálva. Nem akadunk el fél órákra a teakonyhában vagy a folyosón, nem folyunk bele sem aktívan, sem passzívan olyan – a munkánkhoz nem feltétlenül kapcsolódó – beszélgetésekbe, amik az irodai környezetünkben elkerülhetetlenek. Gyakran rácsodálkozunk majd, hogy otthon mennyivel több mindent tudunk elvégezni adott idő alatt, ráadásul jóval precízebben, kevesebb hibával. 

3. Nem kényszerülünk számunkra esetleg "mérgező" környezetben tölteni napjaink nagy részét.
Sokan vannak sajnos azok a közeli kollégák, akiknek elmérgesedett a viszonyuk, vagy csak nagyon nem találják a közös hangot, mégis nap mint nap egymás társaságában kénytelenek eltölteni akár a teljes munkaidejüket. Ez gyakran annyira kimerítővé válhat egyesek számára, hogy könnyen a cég elhagyása mellett döntenek – hacsak nem dolgozhatnak minél többet az irodán kívül.

4. Kipihentebbek, nyugodtabbak, egészségesebbek lehetünk.
Ha gyakran dolgozunk otthon, s ezt ésszerűen, jól szervezetten tesszük, már pusztán attól is könnyebbnek és stresszmentesebbnek fogjuk érezni a munkát. Ha emellett a rendszeres testmozgásra is odafigyelünk – gyakori home office mellett már nem jó kifogás a "nincs időm rá" ;)  –, akkor még aktívabbak, jobb munkabírásúak leszünk, remélhetőleg jóval kevesebb időt töltve betegállományban.

5. Azok is teljes munkaidőben dolgozhatnak, akik rendszeresen bejárva csak napi 6-7 órát tudnak. 
Sok olyan munkavállaló van, aki csökkentett munkaidőben kénytelen dolgozni, mert pl. idős hozzátartozóját gondozza vagy nem oldhatók meg másképp gyermeke óvodai/iskolai transzferei. Ez az ő számára csökkent jövedelmet, munkaadója számára kisebb produktumot jelent, vagyis mindenki rosszul jár. A home office-szal megnyerjük az utazás által elveszett időt, amivel a legtöbb ilyen esetben teljessé tehető a munkaidő. 

6. A home office kikényszeríti a munkafolyamatok alaposabb szervezettségét, dokumentáltságát.
A távmunka akkor működik a legjobban, ha a kommunikáció egyértelmű és hatékony, a feladatok minél pontosabban vannak meghatározva, leginkább írásban. Ez ugyan az irodában végzett munkára is igaz (lenne), mégis sokunk tapasztalja, hogy ott ez kevésbé valósul meg a mindennapokban. A home office megköveteli, szükségszerűvé teszi ennek megváltoztatását, ami mindenképp cégünk előnyére válik.

7. Munkaadóként szélesebb körből választhatjuk ki a munkatársainkat.
A home office lehetőségét kínálva olyan szakembereket is "leigazolhatunk", akik számára cégünk szóba sem jöhetne az irodánk és a lakóhelye közötti távolság miatt. Viszont havonta néhány napon az olyan távolabbi településekről is vállalhatják az utazást, ahonnan ez napi rendszerességgel teljesen elképzelhetetlen lenne.

8. Az elnéptelenedett országrészekbe visszatérhet egy kis élet.
Évtizedek óta tart Magyarországon a nagyvárosoktól távolabbi települések elnéptelenedése. Ennek legegyszerűbb, leggyorsabb, leglátványosabb visszafordítása, vagy legalább megállítása lehetne a home office mielőbbi intenzív elterjedése. Ez a nyomában járó több munkalehetőség, illetve a sokrétűbb és színvonalasabb szolgáltatások megjelenése által minden ott élő számára jobb életminőséget hozhatna.  

9. Hazajöhet a külföldön élő magyarok egy része, s itthon maradhatnak sokan a távozást tervezők közül.
Számtalan oka lehet annak, hogy valaki külföldön vállal munkát vagy ott is kíván letelepedni, de bizonyos kényszer gyakran szerepet játszik a döntésükben. Sokuknál döntő érv lehet a visszatérés, ill. maradás mellett, ha itthon is könnyen találnak megfelelő munkát, amit akár a vidéki otthonukból is végezhetnek. 

10. Csökken a zsúfoltság a tömegközlekedésben és az utakon, javul a levegőminőség.
Aki közlekedett pl. Budapesten a "Maradj otthon!"-kampány heteiben, az megtapasztalhatta, hogy ez mit is jelentene. Járvány nélkül persze kisebb lenne a változás, de biztos, hogy határozott javulás lenne tapasztalható, ahogy egyre többen és gyakrabban dolgoznának otthonról. Ez pedig érezhetően megkönnyítené a diákok, nyugdíjasok közlekedését, s persze azon dolgozókét is, akik számára nem opció a home office.  

11. Kényelmesebb ruhában tölthetjük a munkaidőnket is.
Ez az előny nyilván kevésbé fontos azok számára, akik nem a látványt a praktikum és a kényelem elé erőltető dress code-nak megfelelve dolgoznak napi 8-10 órát. Sajnos "lazuló" világunkban is gyakori még az ilyen munkahely. Ezzel szemben az otthoni munkaruházatunk még az egyszerűbb, hétköznapibb irodába járó viseletnél is kényelmesebb lehet.

12. Háziállataink napi gondozása egyszerűsödik.
Egy home officer gazdinak főleg a rendszeres kutyasétáltatás lehet könnyebben kivitelezhető. De az ilyen praktikus szempontokon túl az is fontos lehet minden lelkiismeretes állattartó számára, hogy ha gyakran dolgozik otthon, akkor kutyájának, cicájának, tengerimalacának vagy akár kockás pitonjának sokkal ritkábban kell egyedül lennie:)

13. Rugalmasabban tudjuk időzíteni netes rendeléseink átvételét.
Egyre többféle terméket és egyre gyakrabban vásárolunk online, azonban ezek átvételének megszervezése sokszor igényel egy kisebb logisztikai bravúrt. Különösen ha olyasmit rendelünk, aminek a mérete, súlya miatt nem segítség az sem, ha a munkahelyünkre kérjük a kiszállítást. Ez a nehézség megszűnik, ha gyakran tartózkodunk otthon munkaidőben.

+1: Sokkal gyakrabban ehetünk fokhagymát! :)
Tudom, keveseknél lesz ez az otthoni munka melletti legnyomósabb érv, de mégiscsak egy közismerten egészséges és ízletes eledelről van szó, aminek viszont a fogyasztását nagyon nehéz összeegyeztetni a rendszeres munkába járással. Home office közben bátran ehetjük, nem kell aggódnunk amiatt, hogy kiutálnak a kollégáink. (Csak a családunk.)

A fentiekben ugyan az előnyökre koncentráltunk, de természetesen hátrányai is lehetnek az otthoni munkavégzésnek. Ezek leküzdésére máris rengeteg tanácshoz, módszerhez, tapasztalathoz férhetünk hozzá, s a közeljövőben még több hasznos információ megjelenésére számíthatunk. Fontos, hogy ezeket komolyan vegyük, tanulmányozzuk és alkalmazzuk, mert a home office előnyeit csak akkor tudjuk a lehető legkevesebb mellékhatással kiaknázni és élvezni.

(Illusztráció: Paula Maneyro)